Az Atlanti- és a Csendes-óceán északi vizeiben őshonos állatok testét az alacsony hőmérséklettől a vastag bőr alatti zsírréteg védi meg, s bár ez mechanikai védelmet és tápanyagraktárt is jelent az állat számára, a hőszigetelő szerepe a legfontosabb.
Az állatok téli felkészítése már kora ősszel megkezdődik, hiszen míg a nyári időszakban kevesebb az úszólábúak takarmányigénye - mindössze 2 kilogramm a napi tengeri hal fejadag - kora ősztől folyamatosan emelik a takarmány mennyiségét a trénerek, így a kemény mínuszokat már jó vastag szalonnaréteggel várják az állatok. Ilyenkor már 6-8 kilogramm zsíros tengeri halat is fogyasztanak a fókák.
Az állatok márványos, szürkefoltos szőre kitűnő álcázást biztosít számukra s mivel életük háromnegyed részét a vízben töltik, testük is ehhez idomult; áramvonalas, torpedó alakjuk van, még fülkagylójuk sincs. Orrnyílásaik zárhatóak, fogaik a síkos zsákmány megfogására alkalmasak. Sokféle hallal táplálkoznak, s a természetben akár 300 méter mélységbe is képesek lemerülni. Akár több napot is úszással töltenek, és akár 50 kilométer távolságot is megtesznek táplálkozó helyet keresve.
A szárazföldön esetlenül mozognak, mert a talajon a mellső uszonyaik nem segítik a helyváltoztatásban őket, s hátsó végtagjaikat sem tudják maguk alá hajlítani (ellentétben az oroszlánfókákkal).
A Nyíregyházi Állatparkban élő borjúfóka (Phoca vitulina) csapat jelenleg 4 főből áll, 1 ivarérett hímből és 3 nőstényből, s már több ízben volt szaporulat. A nőstény 11 hónapnyi vemhesség után, mindig a szárazföldön hozza világra kicsinyét, ami pár órával a születése után már igazi kis búvár.